levegőből ás a szakkör (?!)

Bármerről érkezünk, a Solt mellett fekvő Tételhegyet nem kerülheti el szemünk. A Duna egykori kanyarulatai közt tanúhegyként megmaradt magaslat nem csak természeti érték, hanem hosszú évezredeken át stratégiai jelentőséggel is bírt. Fentről, repülő eszközről figyelve a kis szintkülönbség szinte észrevehetetlen, a régészeti nyomok azonban pontosan kirajzolják a „hegy” formáját. A jelenségek értelmezése azonban csak a felvételek feldolgozásával vált lehetővé.

A lelőhely légirégészeti kutatása nem napjainkban kezdődött. A rendszerváltozással hazánkba érkező, a hazai kutatást segítő és fellendítő kutatók közül Otto Braasch figyelt fel a lelőhelyre még a ’90-es években. Az 1997-ben, különböző idő- és napszakokban készített sorozata napjaink egyik legjelentősebb gyűjteménye a lelőhely sokrétű arcának.

A felvételek jelentőségét az adja, hogy a Tételhegy tetején akkor még egy tagban művelték a parcellákat, és mindez az időjárási körülményekkel együtt egyedülálló lehetőséget biztosított a régészeti jelenségek rögzítésére. Az egymást metsző objektumok alapján már ekkor is egy több korszakba sorolható lelőhely körvonalazódott a kutatás számára. A nyomok között elkülöníthető volt egy elszántott sánc árka, melyet a gabona magassági különbsége által vetett árnyék mutat, egy – minden bizonnyal Árpád-kori – templom és körítőfala, árokrendszerek, melyek leginkább „kertekre” hasonlítanak, valamint rengeteg egyéb jelenség, köztük félig földbe mélyített házak, illetve gödrök.

A felvételek a Pécsi Légirégészeti Téka leltárába kerültek. A lelőhely nem került feledésbe, Otto Braasch, néhány éve pedig a cikk szerzője is készített, készít felvételeket a helyszín régészeti nyomairól, de le kell szögeznünk, hogy azóta nem kínálkozott hasonlóan jó lehetőség a lelőhely egészének egyidőben történő fotózására.

A képek gyarapodását sajnálatos módon csak részben követte azok feldolgozása, terepi kontrollja pedig nem valósult meg a Pécsi Légirégészeti Téka részéről. 2009-ben, a Castrum Tetel program keretén belül nyílt lehetőségünk a felvételek „leporolására”. Feladatunk a lelőhelyre vonatkozó, elsősorban az 1997-es eredményeket felmutató képek térképészeti feldolgozása volt.

Célunk a képekben rejlő régészeti információ kinyerése volt a készítési időponttól függetlenül. Reménykedtem benne, hogy döntően a frissebb, digitális fényképeket tudom majd felhasználni, melyek EXIF információja, valamint a hozzájuk tartozó repülési adatok (melyek tracklogban rögzülnek) pontosabb feldolgozást tesznek lehetővé. Csalódnom kellett, ugyanis ezeket a felvételeket csak kis részben, főként a régebbi sorozat kiegészítőjeként lehetett használni. Az ideális állapotot Otto Braasch felvételei mutatták.

A térképre illesztés legfontosabb és legproblematikusabb része magában a helyszínben rejlett. A Tételhegy kiterjedése megközelítőleg 100 hektár, ennek nagy része – az 1997-es felvételeken – egy tagban művelt mezőgazdasági terület, mely nem sok azonosítható kapcsolópontot tartalmaz. A „hegy” mérete miatt csak nagy magasságból, vagy igen ferde szögből készíthető róla egyetlen, mindent ábrázoló felvétel. Ha magasról készül a kép, a részletek vesznek el, ha ferde tengellyel, akkor pedig nagy torzítás és pontatlan térképre illesztés az eredmény. A másik, ehhez kapcsolódó nehézséget a domborzati adottságok jelentették. Habár a Tételhegy alig 17 méterrel emelkedik környezete fölé, szélei helyenként meredeken szakadnak alá, valamint belső tagoltság is jellemzi. Megfelelő kapcsolópontok híján ezen problémák összejátszása a pontos feldolgozásra egyetlen lehetőséget adott: a képeket egyenként, részletenként kellett georeferálni (térképre illeszteni), majd az eredményképek pontos részeit mozaikolva előállítani a helyszínt lefedő légifotó térképet.

A légirégészeti adatok feldolgozásánál a legnehezebb meghatározni a légifotó térkép hibahatárát, hiszen erre csak geofizikai mérés, vagy leginkább ásatás mondhatja ki a végső szót. Esetünkben szerencsére felhasználhattuk a területen zajló ásatások szelvényadatait is, melyek egyes, főként a legnehezebben kontrollálható részeken voltak segítségünkre. Ennek köszönhetően az akár 10-20 méter közötti pontatlanságokat – reményeim szerint – sikerült néhány méternyire redukálni (a templom környéki eltérést szemlélteti a kép).

A térképre illesztett mozaikolt kép kiértékelését térinformatikai rendszerrel végeztük. Nem volt célunk az egyes korszakok pontos elkülönítése, hiszen ez sok esetben nem is lehetséges. Jelenleg meg kell elégednünk a jelenségek elkülönítésével, pontos korhatározásukat, és egymáshoz fűződő kapcsolatukat a régészeti terepmunkák adhatják meg.

A feldolgozott képek alapján lehatárolhatóvá és egységként kezelhetővé vált a területet övező árokrendszer, melyet az ásatások tanúsága szerint a bronzkori lakosság hozott létre. Az árkot sok helyen metszik más jelenségek, melyek a megfigyelések tanúsága szerint más korszakba sorolhatók. Ezek közé tartoznak olyan árkok, melyek – összefüggéseiben látva – rendszert alkotnak, s melyek valószínűleg kapcsolatba hozhatók az egykor a „hegyfokon” állt Árpád-kori templommal. Utóbbinak meghatározható volt a körítőfala, valamint néhány sír is látható a templom körüli temetőből. A legproblematikusabb a képeken nagy számban, egyenetlen eloszlásban előforduló gödrök meghatározása. A lehetőségek tárháza széles, anyagkinyerő- vagy tárológödrök, urnasíros temetkezések nyomai, kis valószínűséggel akár egykori fák maradványai is lehetnek. Meghatározásuk szintén régészeti ásatás feladata.

A feldolgozás igazi eredménye az összefüggések feltárásában és a helymeghatározásban rejlik! A képeken látható régészeti jelenségeket egységes rendszerben értelmezhetjük, a térképre illesztésnek köszönhetően pedig méréseket is végezhetünk rajtuk. Ennek segítségével az egyes objektumokról, vagy objektum-típusokról minden további beavatkozás nélkül szerezhető pontosabb információ. A kinyert koordinátákkal helyük viszonylagos pontossággal meghatározható, mely a felszínen gyűjthető leletanyag elterjedését és értelmezését segíti, legyen szó kerámiákról, fémleletekről vagy más emlékekről. Az így összevethető elterjedési adatok teremtik meg a lehetőségét a nagy kiterjedésű lelőhely célirányos kutatásának, mellyel mind a régészeti „rombolás”, mind a ráfordítandó összeg mértékét csökkenthetjük.

A légirégészeti kutatást nem tekintjük befejezettnek. Több mint tíz év – nem szisztematikus – kutatási eredményei egy komplex vizsgálat állomását jelenthetik csupán. Sohasem tudhatjuk, mit rejt a következő év, mit mutat felénk a lelőhely, és ami még ennél is fontosabb, még nem tudjuk, hogy a Tételhegy milyen kapcsolatban állt környezetével, milyen lelőhelyeket rejt a „hegy” környéke.