A 2010. év május közepének viharos hétvégéje a szerencsésebbek számára csak a hírek által, de mindenképpen maradandó emlék. Furcsa érzés volt, ahogy péntek éjjel elkezdett esni az eső, és napokon keresztül semmit nem csökkent az intenzitása. A viharos és orkán erejű szél pedig csak fokozta hatását. Kereshetjük mögötte a klímaváltozást, vagy elkönyvelhetjük csupán egy rendkívül szerencsétlen időszaknak, tény, hogy hatalmas károkat okozott… légirégészeti szempontból is.
Az év szerencsésen, vagy akár azt is mondhatnám, hogy szokásosan indult. Nem voltak extrém időjárási események, melyek alapvető hatással lettek volna a légirégészeti kutatásra. Az első, áprilisi repülés után a türelmes várakozás és reménykedés maradt. Sokszor eszembe jut azóta is Otto Braasch várakozásokkal teli e-mailje, melyben a helyzetelemzés kitűnő lehetőségeket vetített előre. Már-már indult a májusi szezon, az időpontok egyeztetésénél tartottunk, mikor beköszöntött a hétvége…
Az eső megállás nélkül szakadt, s néha felötlött bennem, hogy mi marad a földeken, a földekből. A hírek az ország minden részéről csak a katasztrófákról tudtak számot adni, mely a legrosszabb lehetőségeket is előrevetítette… lehet, hogy elmarad a 2010. év a kutatás számára?!
Végül elállt az eső, s bár nem javult rohamosan az idő, a reménykedés maradt. Csak ekkor válaszoltam Otto Braasch levelére, hogy „majd meglátjuk, bízzunk benne”. Majd’ két hétnek kellett eltelnie, hogy a levegőbe merészkedjek. A déli végeken nem nagyon esett, és ideje volt ránézni a kutatási terület tágabb környezetére.
A rekord mennyiségű eső és a viharos erejű szél megtette hatását. A gabonatáblák egy részén a viharkárok nagyjából egy hónappal megelőzték a megszokott időszakot. A fekvő növények már a gazdáknak és a légirégésznek sem mutatnak semmi jót. Ahol állva maradt a növényzet, többnyire eltűntek a színkülönbségek, de reménykedhetünk, hogy egy-két hét múlva újra lehetőség nyílik a megfigyelésre. Azokon a parcellákon, ahol még nem kelt ki, vagy erősödött meg a növényzet (napraforgó, kukorica), a hatalmas vízmennyiség erodáló hatását, barázdákat és lemosott talajt lehet látni.
A soros temetőről áprilisban (bal) és a vihar után, a mostani repüléskor is készült fénykép (jobb).
Légirégészeti szempontból az árvizek kedvező eredményeket is hoztak. A korábban feltételezett, vagy ismert elöntési modellek megelevenedtek. A történeti táj olyan oldalát fedte fel sok helyen, melyet valószínűleg csak a folyószabályozási munkák előtt lehetett – volna – vizsgálni. Nélküle pedig sok lelőhely elhelyezkedését nehéz lenne megérteni, ahogy erre utaltam korábbi írásomban is.
Az Árpád-kori kisvár a vihar után is gyönyörűen látszódott.
Összességében tehát megállapítható, hogy a hatalmas károk mellett a legtöbb helyen reménykedhetünk a későbbi kutatás sikerében, egyes részeken, az egykori ártereken pedig légirégészeti szempontból különleges helyzetet teremtett a rengeteg víz.
A kutatás számára eddig ismeretlen temetőben nem tett kárt a vihar.
