levegőből ás a szakkör (?!)

A légirégészeti kutatások sikere több tényezőtől függ, de főként a megfigyelt terület talajától, a rajta folytatott műveléstől és természetesen az időjárástól. Utóbbival kapcsolatban elsősorban a klímaváltozás kap hangsúlyt a különböző fórumokon. Mivel nem szakterületem, nem szeretnék ezzel részleteiben foglalkozni, csak tapasztalati alapon vetem fel a kérdést: van-e és milyen a hatása a klímaváltozásnak a légirégészetre?

a viharok nehezítik a légirégészeti kutatást

Habár repüléseket csak néhány éve végzek, a Pécsi Légirégészeti Téka 1994-re visszatekintő archívumát többnyire ismerem. A leltárkönyvek alátámasztják a légirégészet kutatási „alaptételeit”, mely szerint az egyik legjelentősebb periódusnak az aratás előtti időszakot tarthatjuk. A kalászos növények segítségével ekkor fedezhetők fel a legszebb részletek, apró jelenségek. A megfigyelés legfontosabb eleme – a mezőgazdaság számára nem feltétlenül kedvező – hosszan tartó szárazság, mert ha ebben az időszakban (főként június) sok vizet kapnak a növények, a színkülönbségek eltűnnek, és a régészeti nyomok láthatatlanná válnak.

Természetesen nem tekinthetők az egymást követő évek egységesnek, elég csak a néhány évvel ezelőtti nagy szárazságokra gondolnunk (a majdnem kiszáradó Balatonnal), vagy a mostani bőséges csapadékra. Sőt, „Medárdunkat” sem felejtem el. Akkor mégis milyen jelekre gondolhatok?

Úgy tűnik, időjárásunk évről évre egyre több szélsőséget hordoz magában. Részben a médiának is köszönhető ezek túlhangsúlyozása, vagy részletes és szaporodó ismertetése, - gondoljunk csak az időkép.hu kiváló tudósításaira, vagy kishazánk „viharvadászaira” -, másfelől viszont a tudományos cikkek között is találkozunk erre vonatkozó fejtegetésekkel. Tény, hogy pontos képet csak az idő távlatából, statisztikai adatokból tudunk alkotni.

De mit mond a tapasztalat? Úgy tűnik, eddig alá lehet támasztani a szélsőséges időjárási elemek szaporodását. A repülések során feljegyzett adatok – melyek segíthetnek ezen statisztikák elkészítésében – komoly regionális különbségeket jeleznek, valamint az aratási időszak – és ezzel együtt a repülések – eltolódását mutatják. Az idén ráadásul a sűrű viharoknak köszönhetően a felderítések során még az időjárási helyzetek is nehézségeket okozhattak.

A sok csapadékhoz és az erős viharokhoz kapcsolódik még egy jelenség. A növényzet (kalászosok) a jelentős vízmennyiségnek köszönhetően „fejnehézzé” válik, és egy erős vihar könnyedén földre fektethet akár egész táblákat. Extrém esetekben a viharok még a kukoricát is képesek kidönteni. Ha a növényzet földre kerül, az a légirégészeti kutatás végét jelenti… elvileg!

a heves viharoknak köszönhetően fekvő gabona

Más a helyzet, ha egykori épületek alapfalai, falmaradványai rejtőznek a talajban, ugyanis a tápanyagháztartás különbségének köszönhetően a fölöttük növő, belőlük táplálkozó növényzet eltérést mutat. Fejletlenebb lesz, alacsonyabbra nő, előbb érik be, illetve – és jelen esetben ez a lényeges – kevesebb vizet képes felvenni és ellenállóbbá válik a viharokkal, viharos széllel szemben!

Egyre szaporodó példák nyújthatnak segítséget régészeti lelőhelyek ilyen módon való azonosításához. Római és középkori épületek, újkori majorságok válnak láthatóvá a viharok tépázta táblákban. Extrém esetekben előfordulhat, hogy kizárólag a romok felett marad állva a gabona, mely így akár a helyszínen is tanulmányozhatóvá, mérhetővé válik. Ilyen módon ismerhettünk meg 2008-ban Dalmand mellett egy Árpád-kori templomot is.

római villa a viharok után

a dalmandi templom terepi szemléje