levegőből ás a szakkör (?!)

történt egyszer, hogy némi hírverést csapattam egy érdekes megfigyelés körül... így született a blog neve. nem tőlem, ráadásul a teljes értelmetlenség határát súrolja. úgyhogy igyekszem inkább kisütni valami értelmeset belőle... vagyis - közérthetőbben - a légirégészetből!

Copyright

Az oldalon megjelenő tartalmak(képek és szöveg) bármilyen utánközlése, sokszorosítása és elektronikus tárolása a szerző engedélye nélkül tilos. Minden jog fenntartva.

Időjárás előrejelzés (www.időkép.hu)

Időjárás előrejelzés

Módszertani újítás a láthatáron…

2010.08.19. 10:36 légipék

Néhány napja röppent fel a hír internetes portálokon, hogy egy nemzetközi projekt keretén belül különböző távérzékelési módszerek kombinációját alkalmazva fogják kutatni – elsősorban – a Balaton vízparti növényzetét. Olvasható volt viszont egy számunkra sokkal lényegesebb információ is, mely szerint a műszerek ittlétét kihasználva régészeti célú vizsgálatra is sort kerítenek.



Megkerestem ez ügyben Zlinszky Andrást (MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet), hogy a régészeti vonatkozású mérésekről tájékozódjak, hiszen több írásomban magam is kifejeztem ezek jelentőségét (itt, és itt). A szálak végül a felszámolás alatt álló KÖSZ munkatársaihoz vezettek, akik még tavaly adták be pályázatukat. A továbbiakban Stibrányi Máté projektvezető előzetes információit szeretném megosztani az olvasóközönséggel, s reményeink szerint a közeljövőben egy hosszabb beszámolóban kerülhet sor az adatok bemutatására.

A hírekben szereplő méréseket a NERC (Natural Environment Research Council - Brit Környezetvédelmi Kutatási Tanács) repülőgépe fogja végezni, ha az idén sokan emlegetett időjárás kegyes lesz hozzánk. A régészeti célú repülésekre Fejér megyében, a Sárvíz egy 50x10 kilométeres részén jelöltek ki területet. A vizsgálat során különböző távérzékelési módszerek együttes alkalmazására kerül sor, egyszerre végeznek LiDAR méréseket, valamint hiperspektrális és orto felvételeket. Ezzel egy időben szisztematikus terepbejárások is zajlanak a régészeti lelőhelyek azonosítására, ismereteink pontosítására.

Az egyes módszerek alkalmazásával kapcsolatos régészeti kísérletek már korábban is zajlottak Magyarországon, ezek kombinálása, valamint más módszerek (akár a légirégészet is) bevonása, és ekkora terület egységes vizsgálata azonban újdonságnak számít. Reménykedjünk, hogy az időjárás kegyes lesz, és a kezdeti lépések után az ilyen előremutató kezdeményezések financiális háttere is biztosítottá válik.

1 komment

Címkék: újdonság nerc lidar hiperspektrális felvétel ortofotó sárvíz stibrányi máté zlinszky andrás

A bejegyzés trackback címe:

https://legiregesz.blog.hu/api/trackback/id/tr62232609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stibranyi 2010.08.19. 19:46:16

Kedves Máté, és minden érdeklődő!

Örömmel jelenthetem, hogy a mai napon sikerült a repülés legnagyobb részét elvégezni, az időjárás nagyon szerencsésen alakult. Szóval az adatok megvannak, a többi csak rajtunk múlik....
Köszönöm a beszámolót.

Stibrányi Máté