Rengeteg olyan technológiát ismerünk a világon, melynek fejlesztése és alkalmazása sok szálon összefügg a katonai és polgári területekkel. A légirégészetben használt eszközökre, lehetőségekre ez teljesen igaz, sőt a módszertan gyökereit is a szoros összefonódásban kereshetjük…
A camera obscurától a légi fényképezésig
Hosszú volt az út, míg a „doboz hátfalán” feltűnő fordított képtől eljutottunk a változatos körülmények között, ráadásul gyorsan és könnyedén használható fényképezőgépig. A fejlődés két irányból közelített a használhatóság felé: egyrészt a fény leképezésének módszerét, másrészt pedig a megjelenő képnek kémiai úton való megtartását, a megfelelő hordozóanyag előállítását kellett megalkotni. Emellett már „csak” a repülésre volt szükség, hogy egy gyökeresen eltérő nézőpontból figyelhessük a világot…
Az áttörést mindkét téren a 19. század hozta. A fényképezés születését Daguerre újításához kötik, mely magának a képnek a rögzítésében jelentett áttörést. Ezután a lépések sorában a fényképező eszköz, maga a gép és az objektívek fejlődése gyorsult fel.
Ezzel párhuzamosan zajlott az ég meghódítása. A 18. század végén emelkedett először levegőbe ember „irányította” léggömb, mellyel egy ősi vágy beteljesülése vette kezdetét.
Természetesen a katonaság is megszimatolta a technikában rejlő lehetőséget, így nem meglepő, ha a 19. század második felében a háborúkban is szerepet kaptak a légi megfigyelés szereplői. Ez persze messze nem hasonlítható össze a 20. század légi felderítésével, hiszen az irányíthatatlan hőlégballonok csupán mintegy kilátóként szolgálhatták a csapatmozgások megfigyelésében, irányításában, vagy az „eredmények” rögzítésében.
Nem meglepő, hogy a megváltozott nézőpont szemlélői meg is akarták örökíteni a látottakat, így a két technika egymásra találása borítékolható volt. Mindezt egyre szélesebb körben tette lehetővé a fejlődés. Esetünkben a megbízható repüléshez használható eszközök, valamint kezelhető méretű fényképező gépek kellettek rövid expozíciós idővel…
Az első légi felvételek között Boston fotózása (1860), régészeti szempontból pedig a Forum Romanumról készített felvétel (1896) említhető.
Az áttörés
A kezdeti próbálkozások után az igazi áttörést a repülőgép megjelenése jelentette. Ennek köszönhetően a hőlégballon „statikus” nézőpontját felválthatta a tényleges felderítés. A motoros repülés úttörői között találjuk a Wright fivéreket, akik 1903-ban megtették a motor hajtotta repülőgép első hivatalosan elismert útját. A fejlődés rendkívüli ütemben zajlott, melyben az USA nagy szerepet vállalt az államilag támogatott kutatásokkal (a 19. sz. végén mintegy 50.000 dollárral támogatták a fejlesztéseket).
A légi fényképek esetében ugyanekkor a hőlégballonról készített felvételek és megfigyelés még mindig fontos szerepet játszott. Ehhez köthetők a légirégészet születéseként nyilván tartott képek is, melyeket Lieutenant Philip Henry Sharpe készített Stonehenge maradványairól, 1906-ban egy katonai hőlégballonról.
Miért is „áttörés”? Azok után, hogy régészetileg fontos helyekről is készült már korábban légi felvétel, furcsának tűnhet az „elsőség” ilyen kisajátítása, a fényképeket mégis úttörőnek tarthatjuk a módszer szempontjából. A lényeget ugyanis máshol kell keresni… a légi fényképezés célja a földről is látható maradványok más nézőpontú megörökítése volt, de itt ennél többet kaptak a készítők. Meglepetésként nem csak a kövek és ismert árkok, hanem más szabályos formák is kirajzolódtak a szemlélők számára. A felismerés, hogy a földről nem azonosítható jelenségek is észlelhetők a levegőből, egy új módszer, a légirégészet születését jelentette!
Az elkövetkező években egyre szaporodtak a régészeti szempontú légi felvételek. 1910-ben Pompei romjairól, 1911-ben pedig Ostia kikötőjéről készültek képek, Stonehenge-hez hasonló eredményeket viszont kevésbé találhatunk. Ezek közé tartozik Kurt May és Reinhard kutatása 1912-ben. Vilbel (Németország) közelében úgy vélték, hogy egy római katonai tábor romjait sikerült megfigyelni egy hőlégballonról, azonban az ásatás tisztázta, hogy valójában egy villa épületét találták meg. Esetünkben a tévedés elhanyagolható, hiszen az igazi jelentősége a légi megfigyelésnek volt.
Az első világháború hatása a légirégészetre
A repülés és a fényképezés számára is meghatározó időszak volt az első világégés. A technológiák fejlesztését a katonai igények rendkívüli módon felgyorsították. Ebben a háborúban is létfontosságú volt a hadszíntér pontos ismerete, a frontvonalak alakulásának követése, valamint az Európán kívüli területeken zajló hadműveletekhez új térképek készítése is. A légi fényképezés kézenfekvő választ adott az igényekre, a katonai légi felderítők pedig nem csak a háború nyomait, hanem más jelenségeket is megfigyelhettek a levegőből…
Mindenki a maga hadszínterén végezte munkáját, légirégészeti szempontból pedig a - hadműveletekkel kevésbé terhelt – közel-keleti térség került homloktérbe. Szintén az első világháború tapasztalata mutatta meg – a térképezésen keresztül – a légi felvételek értelmezésének fontosságát. A háborút záró békerendszer a területek felosztásán keresztül befolyással volt a felderítésre is, ugyanakkor elkezdődhetett a hazai területek felderítése is.
A franciák – területi érdekeltségek alapján – Görögországban és Szíriában végeztek légirégészeti kutatásokat. Az úttörők egyike, akiről mindenképpen szükséges megemlékeznünk, Pére Antoine Poidebard. A nyelvész, jezsuita pap hírszerzőként tevékenykedett a Közel-Keleten, majd a britekkel végzett légi felderítéseket Iránban és Szíriában. Kitanulva a szakmát saját feladatot kapott, és a ’20-as évek közepén víznyerő helyek légi felderítésével foglalkozott. A repülések során nem kerülhették el a figyelmét a homokból kikandikáló régészeti maradványok, így néhány évvel később átnyergelt a római emlékek légi felderítésére. 1927-1932 között végzett kutatásainak módszere ma már nem jellemző, mégis igen szimpatikus: tisztában volt vele, hogy csupán légi megfigyelés alapján nem lehet mindent eldönteni, így – a sivatagi viszonyokat kihasználva – a légi megfigyelést követően leszállt a maradványok mellé, majd a terepi felmérést követően rárepült következő célpontjára.
A repülés és a légirégészet szempontjából is rendkívül jelentős tevékenységet folytattak az angolok. Közel-keleti tevékenységük szintén a háborúnak, és a háborút követő viszonyoknak köszönhetően teljesedett ki. Kicsit haza is beszélhetünk, ugyanis az egyik legjelentősebb kutató a területen a magyar születésű Sir Aurel Stein, aki szanszkrit és perzsa specialista volt. 1927-től, nyugdíjba vonulása után fogott hozzá a római határvédelmi rendszer kutatásához. 1938-ban, 76 éves korában átnyergelt repülőre, hogy levegőből is megfigyelhesse a rendszert. Az Eufratesztől Transzjordániáig végzett felderítést 2 kampány részeként, eredményeinek publikálása a második világégés és 1943-as halála miatt azonban csak részben történt meg.
A légirégészet atyjaként számon tartott O.G.S. Crawford az első világháborúban légi megfigyelő és térképész volt. Munkájából adódóan az egyik legfontosabb feladatnak az interpretációt, az értelmezést tekintette. Gondolkodásával a mai napig követendő célokat jelölte ki! Habár ő is megfordult a Közel-Keleten, főként mégis hazai terepen, Wessex-ben tevékenykedett. A módszertan és a technológia fejlesztésében Major Allen és Sqd. Ldr. Insall volt segítségére. Kidolgozták a növény-jelekre épülő módszertant, és nagy jelentőséget tulajdonítottak a terepi kontrollnak is.
A németek számára az első világháború jelentette a légirégészeti megfigyelés lehetőségét, hiszen a háborút követő béke következtében földre kényszerítették a kutatókat. A háborús években a dobrudzsai római határvédelmi rendszert, valamint a Negev sivatag régészeti emlékeit kutatták.
Jelentős sikerük volt a német vezetéssel (Theodor Wiegand) a török haderő kötelékén belül létrehozott Német-Török Műemlékvédelmi Egység ténykedése. A felderítést Oberleutnant Falke végezte. A felvételek értelmezése helyett céljuk inkább egy régészeti háttéranyag létrehozása volt, a háborút követő béke azonban megakasztotta a munkát.
Amennyire nagy hangsúlyt helyeztek a repülés fejlesztésére, annyira szorult háttérbe a légirégészeti kutatás az amerikaiak számára. A helyzet napjainkban sem igen változott, vagyis a légirégészet súlypontja Európában van.
Magyarország sem maradt ki a légirégészet szárnypróbálgatásaiból, kutatási tevékenységünk azonban a két világháború közti időszakban indult. A kutatások kezdeményezője Neogrády Sándor volt. Az első világháborúban pilótaként harcolt, majd a Honvéd Térképészeti Intézetnek dolgozott, térképészeti feladatokat látott el. Munkája során ismerte fel a régészeti lelőhelyek kutatásának módszertani lehetőségét. Sajnos a régész szakma ekkor még nem volt fogékony az újításra…
Hová jutott a módszer?
A kezdeti szárnypróbálgatástól a második világháború kitöréséig jelentős fejlődés zajlott le technikai és módszertani téren is. A világégés légi felderítésének és a megfigyelőknek köszönhetően hatalmas tapasztalati háttér halmozódott fel. Ezt hasznosíthatták a kevésbé frekventált közel-keleti térségben, ahol a háború után is fontos kutatások zajlottak.
A módszertani hátteret elsősorban a fény-árnyék jelek megfigyelése jelentette. A Közel-Keleten sok régészeti lelőhely még álló maradványokkal segítette ezt a kutatási módot. Ennél azonban talán jelentősebb eredményt hoztak az angliai kutatások. Crawford azért tekinthető a légirégészet atyjának, mert a növényzet által kirajzolódó nyomok megfigyelésének módszertani alapjait rakta le, valamint az interpretáció jelentőségét hangsúlyozta.
A kutatásokhoz további alapot jelentett a térképészeti célú légi felvételek megjelenése, és alkalmazásának terjedése. Ennek kiteljesedésére azonban még várni kellett.
A fejlődés a kezdeti lendületet követően, a háborút záró békerendszernek köszönhetően helyenként megakasztotta, máshol fellendítette a légirégészet lehetőségeit, de a módszer erre az időre már biztosan megvetette a lábát.